Norinomo ókoku (Járműkirályság) DS (TESZT)
Járd a várost taxisként, buszsofőrként, vagy végezd el a küldetéseket egy kamionnal vagy kukásautóval a Járműkirályságban – a DS hardveréhez képest egész jó grafikával bír az augusztus végén megjelent program.
Külön osztályt lehetne nyitni azoknak a programozóknak, akiket a Nintendo kergetett őrületbe a méltatlanul gyenge – pr-osabban prémium árkategóriához szükséges optimális – hardverrel. A DS is követi ezt a hagyományt, a legújabb kézi játékgép is aligéppen kapott némi memóriát a textúrákhoz. Mégis, a legújabb programokat már olyan rutinos kóderek készítették, hogy a lehetetlenül kis memóriába is meggyőző mennyiségű változatos textúrát képesek belegyömöszölni. A játékban tíz különböző járművel járhatsz be egy várost, amely az említett korlátok ellenére nagyon nagy. Viszonylag változatos utcák, parkok, széles sugárutak működő jelzőlámpával, sőt, még hegyi szerpentin is belefért. A főhős dolgozni megy egy vállalthoz, ahol meglehetősen fura szokás él: három napig rohammentősként alkalmaznak, aztán hirtelen átkerülsz a rendőrséghez és így tovább. Minden járművel más feladatot kell elvégezned, mentősként a megadott idő alatt el kell jutnod a beteghez és a legközelebbi kórházba szállítani. Rendőrként előbb egy embert kell felszedned, majd autós üldözéssel utolérni a menekülő járművet és megállásra kényszeríteni. A tűzoltó tüzet old, a targoncás pedig ládákat targonc – összesen tízféle módon járhatod be a várost.
A játékba a második látásra bele lehet szeretni, főleg, ha megszoktad a fura irányítást. Erre több japán blogger is panaszkodott, szerintem egyáltalán nem vészes: gázt a felfelé gombbal adhatsz, jobbra-balra viszont nem az irányítókereszttel tudsz kanyarodni, hanem az érintőképernyőn kell rángatnod a kormányt. Mivel nem autóversenyről van szó, a járművekkel általában karambolmentesen közlekedünk, többnyire 60-70 km/h-s sebességgel. Lássuk be: ez így önmagában nem lenne túl izgalmas (pláne a munkanap végén – a játékban végig kell dolgoznod a munkaidőt 9-16-ig, ez általában 4-5 küldetést jelent), lehet, hogy ezzel az érintő-kormányos módszerrel nehezítették izgalmassá a programozók a játékot.
Az utakon elszórva gyorsító-kütyüket találsz, melyeket felszedve az autód hirtelen turbófokozatba kapcsol és egy ideig a szokásos végsebességnél jóval gyorsabban száguld. Amikor mentőst alakítasz, arra is figyelned kell, hogy a hátul fekvő beteget ne rázd agyon például úgy, hogy egyfolytában nekihajtasz a járdának.
Amikor úgy érzed, teljesen belejöttél, a program elkezd gonoszkodni: hirtelen kiderül, hogy mindenki egyik irányból lezárt utcában betegedik meg, ezért a közelinek tűnő célponthoz meg kell kerülni a fél megyét. Ha túl sok időt kapsz a küldetésre, a célpont viszont látszólag közel található, azonnal kezdj gyanakodni: a legrövidebb útvonal szinte biztosan zárva lesz. (Próbáltam, ilyen utcába még a járdán keresztül sem lehet behajtani.)
A program elvileg gyerekeknek készült, bár egy magamfajta – kívülről nem gyereknek tűnő – lénynek is okozott pár perces szórakozást. Nyelvtudás nem nagyon kell hozzá, a feladatok egyértelműek, a város térképén mindig bejelölik a pillanatnyi tartózkodási helyed és a célpontot is. Nekem könnyűnek tűnt, az első négy napot elsőre sikerült teljesítenem (a sikeres küldetésekért plusz pontokat kapsz, az elrontottakért levonást, a nap végére el kell érned egy bizonyos szintet), de például a japán Amazonon az egyik vevő azt írta, hogy két órát szenvedett, mire eljutott a második járműig… (A gépek közül az elején csak a mentőautóhoz jutsz hozzá, a többit akkor kapod meg, ha ledolgoztál egy bizonyos időt.)
A játék csak DS-re készült el.